(Írta: Hrtyanné dr.Patonai Gabriella)
Lassan mindenhonnan eléri a szülőket az intelem, hogy az első fogászati élmény jó, ha pozitív, egy életre meghatároz, jó szakemberhez kell vinni, felkészíteni, és még sorolhatnám.
Ez természetesen így van. Nagyon jó alkalmak erre a bölcsis prevenciók is (irtó cukik, ahogy mossák a fogakat a kicsik, és közben tanuljunk a mondókát, amit még ifjú egyetemista koromban írtam), az ovis prevenciók, könyvek, esetleg mesék (erről nincs információm, mert alapvetően a mi lurkóinknak olvasunk, de több szülő említette már, hogy jó kis felkészítő mesék léteznek).
Szóval, aki fogorvoshoz viszi a gyerkőcét, az nagyjából már tisztában van vele, hogy beszélni kell róla előtte. Viszont, nem mindegy, hogyan!
Alapszabály: NEM mondjuk otthon, hogy „ne félj”, és ennek semmilyen változatát. Pont ettől fog, tapasztalat. Elkezd agyalni a lurkó, hogy vajon anya vagy apa miért mondta ezt, mitől kellene félni. A helyzeten a veszélyhelyzet sem segít, hiszen az extra védőfelszerelés eltakarja az esetleg barátságos ruhát (ezt egyébként vidám műtőssapival és jókedvvel simán orvosolhatja a fogorvos, én a plexivel is mindig mondok valami általam szellemesnek hitt megjegyzést- a kis páciensek meg vannak olyan empatikusak, hogyha még nem is tartják különösebben viccesnek, egy mosolyt kapok).
A másik már nehezebb tészta: mi se féljünk! Tudom, könnyen beszélek. Hiába vagyok kistermetű, mégis félnek tőlem, pedig tök átlagos ember vagyok, szimpla keresztény anyuka három gyerkőccel, aki szeret írni, kenyeret sütni, kertészkedni, színezni a lányával, almás pitét dupla töltelékkel sütni a család férfi tagjai kedvéért, felújítani… És történetesen fogorvos is vagyok. Mindezt azért írom le, hogy lássa mindenki, tök átlagember az, aki űzi a fognyüvő manókat. Amikor belépünk, erre gondoljunk, és talán ez valamelyest segít.
A helyzetet mondanám, hogy könnyíti, ha egyébként ismerjük az orvost civilként, aztán kiderül a hivatása, és ennek hála többé vége a rettegésnek – de sajnos azt tapasztaltam, hogy nem így van. Sőt, ha kiderül, mivel foglalkozom, van, aki nem tud vele mit kezdeni. Vagy jönnek a már jól ismert poénok, vagy ezt követően csak erről tudunk beszélni, vagy többé nem mer hozzám szólni, esetleg azonnal nyitja a száját az út közepén, hogy nézzem meg, ezzel és ezzel mit lehet kezdeni.
Szóval alapvetően az emberek egy része nem tud mit kezdeni ezzel a témával, vagy ha úgy tűnik, igen, akkor is kiderül, hogy félnek.
Ha pedig a szülő fél, a gyereknek egy perc se kell, és megérzi. Nekik nem lehet hazudni. És nem is szabad. Így először azt javaslom, vetkőzzük le mi, szülők a félelmet! Ha kell, ismerjük meg előtte az orvost, kérdezzük meg, mire számíthatunk, hogy készítsük fel a gyerkőcöt. Ha kell, előtte mi menjünk ellenőrzésre, mutassunk jó példát, és győződjünk meg mi magunk, hogy semmi sem fáj. Ha mi is el tudjuk hinni, hogy ez jó és fontos dolog, hogy az orvos lelkiismeretes, hogy mindenki jót akar, és teljesen természetes dolognak kellene lennie a szűrővizsgálatoknak, akkor a gyerkőc is így fog hozzáállni. Ahogy az élet minden területén, úgy itt is a mi tükörképeink. Ha példát tudunk mutatni, megkönnyítjük az egészet.
Mesélhetünk a fognyűvő manókról is, arról, hogy egy vizes mosóval lemossa őket az orvos, egy fura porszívó vagy elefánt (=nyálszívó) pedig elszívja a sok vizet, és aztán szép fehér (vagy rózsaszín, kék) tömés kerül a pici fogacskába, hogy a manók vissza se térjenek. De ha nem megyünk bele ilyen részletekbe, csak abba, hogy egy tükörrel a doktor néni vagy bácsi megszámolja a fogacskákat egy liftes székben, hatalmas lámpával és egy pici tükörrel, az is bőven elég.
A rendelőbe lépés után pedig már a fogorvosé a terep, neki kell irányítani, magyarázni, beszélni. És ha ehhez egy tündéri asszisztens is társul, nyert ügyünk van. A lényeg: merjük rájuk bízni a gyerkőcöt! Nyilván előtte azért nézzünk utána, kihez megyünk, de ha ott vagyunk, lássa a gyermek, hogy bizalom van. A fogorvos egyébként is elmond és megmutat mindent.
Bízzunk benne, kérdezzünk bátran, és olyan gördülékeny lesz az első találkozás, hogy mi magunk is meg fogunk lepődni!
Legutóbbi hozzászólások