(Írta: Hrtyanné Dr. Patonai Gabriella)
Gyakorló fogorvos anyukaként, aki ráadásul a munkájában is nagyon szeret a gyerekekkel foglalkozni, kötelességemnek érzem a helyes tájékoztatást a fogápolás témájában (is). Munkám során a leggyakrabban azt tapasztalom, hogy bár a szülő a legjobb tudása szerint ápolja a csemetéi fogacskáit, ez a legjobb tudás nem mindig elég ahhoz, hogy ne kelljen egy 3 éves picúr fogacskáit betömni. Hála Istennek őket is nagyon jól el lehet látni, ha a szülő-gyermek viszony jó, illetve ha a fogorvos gyakorlott a gyerekek ellátásában, és tud biztosítani egy jó első élményt a lurkók számára. Itt, kérem, minden a bizalmon múlik. És az őszinteségen. Nekem nyilván könnyebb a dolgom: bár a csipetcsapatom születése előtt is főként gyerekekkel foglalkoztam, mert a legnagyobb kihívást magam számára ebben látom, és a leghálásabb dolog gyerekeket gyógyítani, de most, anyaként teljesen másképp tudok ehhez a korosztályhoz állni. Egyszerűen a tekintetükből le lehet szűrni, mire gondolnak, milyen a szülővel való viszonyuk, mit milyen alapossággal kell kifejteni.
Mégis szeretném, ha egyre kevesebb ilyen kis beteg lenne, így jónak láttam összefoglalni közérthető nyelven a legújabb, 2020-as ajánlást (Robert J. Schroth, Manitobai Egyetem, a Magyar Fogorvosban jelent meg a részletes ajánlás).
Nos, a legfontosabb: míg a régi ajánlás szerint hat, addig az új ajánlás szerint NYOLC éves korig a szülő mossa a gyerkőc fogát. Bizony, ha ciki, ha nem, legalább elalvás előtt meg kell mosni, és utána már csak vizet szabad inni. Éjszaka a nyáltermelés és a szájmozgások (pl. a nyelvnek van bizonyos fokú tisztító szerepe) csökkennek, így ha lefekvés előtt bármilyen cukros dolgot eszik, iszik a gyermek, akkor egész éjszaka „abban állnak” a fogacskák. Erre nyilván nem gondol a szülő, honnan is tudná (én meg nem gondolok arra, hogy a kocsi azért nem gyorsul, mert lőttek az egyik gyújtótrafónak. Most már tudom, mert előfordult, de előtte honnan is tudhattam volna ilyesmit, nem az én szakmám – ahogy a legtöbb szülő nem fogorvos otthon). Tapasztalataim szerint a tájékoztatás nem a legjobb ilyen téren, és mire fogorvoshoz jut a gyerkőc, már van lyukas fog. Na, most az a célunk, hogy ne legyen.
Szóval: nyolc éves korig tessék mosni azokat a fogakat.
Felmerül a kérdés: hogy, ha nem akarja? Erre a válaszom: olyan, mint a hajmosás. A mieink rettegtek sokáig tőle, most jött el a 3 évesnél a pont, hogy nem sír. De nem hagyhattam a göndör fürtöket piszkosan, 3 év alatt igazi raszták nőttek volna rá. A körömvágást se szereti minden gyerek. Mégis muszáj. Csak nem hagyom, hogy az ovis társait véletlenül megkarmolja. És persze piciként a fogmosást ők se akarták, mégis baba kortól mosom nekik. Először textilpelussal töröltem át az ínyt, aztán ujjra húzható fogkefe következett, most a puha sörtés van. Van, hogy az egy éves még nehezményezi, de már hagyja. Egy könnyebbségem van: én láttam, mi van, ha nem mossák. Órákig tudnék elrettentő példákat mondani, nehéz élethelyzeteket, félretájékoztatást, tévhiteket, de minden egyes történet vége egy szenvedő gyermek, akinek vagy fáj a foga, vagy még csak érzékeny, és a 21.században ezt nem engedhetjük meg magunknak. A későbbiekben általam írt mondókát és bábjátékot is fogok megosztani, és beszámolok önkéntes ovis, bölcsis prevencióimról is, de most legyen elég ennyi: határozottnak és erősnek lenni.
Mivel mossuk? Én egy bizonyos márka puha sörtéjű fogkeféjét szoktam ajánlani, de mivel semmit nem áll szándékomban reklámozni, a lényeg, hogy ne durva sörtéjű fogkefe legyen. Lehet elektromos is, de az inkább 3 éves kor felett, ha lehetséges, bár tény, hogy nagy motiváció mindig. Viszont, ha elektromos, akkor olyan legyen, ami jelzi, ha túlságosan rá van nyomva a fogra, akár fény, akár hangjelzéssel (egyébként felnőtteknek is csak ilyet érdemes venni, különben az ínyük károsodhat). 3 éves kor alatt RIZSSZEMNYI fluoridos gyerekfogkrém a fogkefére, 3-6 éves korig BORSÓNYI. Bizony, mindenki jól olvasta. A sajátjaimnak is így mosom megnyugtatásul. A lényeg, hogy ilyen kis mennyiségben a kutatások szerint még nem lesznek fehér (ún. hipermineralizált) foltocskák később a maradó fogon, viszont ez a mennyiség bizonyítottan véd a szuvasodás ellen. Ezen kívül, ha a kezelőorvos indokoltnak látja a gyerkőc fogacskái állapota miatt, javasolhat fluoridos pasztát, amit időnként a fogakra kell kenni, és szintén a fognyűvő manók gaztetteit hivatott visszaszorítani.
Fogorvoshoz mikor vigyük? Minél előbb. Az első vizsgálat az első fogacska megjelenése után fél évvel javasolt (kb. egy évesen, de Magyarországon még ezt nem látom bevett gyakorlatnak), úgynevezett rizikó felmérés szempontjából, valamint, hogy az itt leírt dolgokat remélhetőleg a kolléga átadja, tanácsot adjon. Régen ez 3-4 éves kor volt, és többnyire a legtöbben még ezt javasolják. Személyes tapasztalatom, hogy 2 évesen már van olyan együttműködő a gyerkőc, hogy beül, és 2,5-3 évesen már egész jól lehet ellátni szuvasodást is. Viszont ahhoz, hogy ne legyen szuvasodás, bizony tényleg jó lenne, ha lenne idő átbeszélni ezeket a dolgokat a szülővel, mert ami 1 évesen még nem szuvas, az már sokszor 2-3 évesen az. Sajnos nem mindenkihez jut el az információ, miként kéne óvni a fogacskákat. Persze van, aki ennek ellenére is elengedné a dolgot, de sokan vannak, akik csupán nem hallottak még részleteiben a gyerekek fogápolásáról, és bizony nekik egy ilyen cikk vagy egy beszélgetés igenis segít.
Mi a helyzet az anyatejjel és a cumisüveggel? A szoptatás a legújabb kutatások szerint nem növeli a lyukas fogak kockázatát. A cumisüvegről 12-14 hósan jó leszoktatni (esti altatás során sok babóca ezzel alszik el, utána meg már nem fogja senki a fogát mosni, tudom jól, én se ébreszteném fel álmukból a mieinket), ennek módja, hogy 4-6 héten át hígítani kell a tartalmát, míg végül víz lesz. A csőrös pohár persze jobb aztán, de egyelőre azt érjük el, hogy ne az utolsó korty tápszerrel, kakaóval, teával a szájában aludjon el (itt utalnék arra a részre vissza, ahol taglaltam, hogy egész éjjel ebben állnak majd a fogacskák). Ha ez nem válik be, cukormentes tea. Sima mindenmentes filter be, ad egy kis ízt, és még ha el is színezi esetleg a fogakat, nem lesznek szuvasok.
A cumi-kérdés: először is, ne vegyük a szánkba, ha leesik. A lehető legkésőbb találkozzon a mi nyálunkkal a gyerkőc, főleg, ha volt már dolgunk szuvasodással. A cumiról 4-5 éves korig jó lenne leszoktatni őket, mert utána már esélyes, hogy fogszabályzó lesz a vége, és a beszédet sem könnyíti meg. Tudom ám, hogy nehéz, de következetesen, határozottan kell fellépni, mert aztán sokkal nagyobb macera hordatni vele a kivehető készüléket (hangsúlyozom, kivehető, az éjszakai egy rossz megfogalmazás, a lényeg az lenne, minél többet legyen fenn, nem csak éjjel), vagy nehezebb a rögzítettet tisztítani. Hogy a lelki részéről és az anyagi vonzatáról már ne is beszéljünk. Amit lehet, előzzünk meg. Ahogy megelőzzük télen a balesetet a téli gumival, előzzük meg ezt is. Nem száz százalék, hogy nem kell fogszabályzó, ahogy nem száz százalék az sem, hogy nem csúszunk meg: de mérsékelni tudjuk a bajt. És ez a nem mindegy.
Egy utolsó fontos információ még: a bűvös HATOS. 6 éves kor körül (de tapasztalataim szerint tolódik 5 felé) meg fog jelenni a hatos fog, ami MARADÓ. Nagyfiú, illetve nagylány fog. És bizony most azt látom, hogy a sok gyerek, akire rá van hagyva a fogmosás, nem tud oda hátra nyúlni a fogkefével, kilyukad, a szülő azt hiszi, tejfog, és mire a rendelőbe kerül, már akkora lyuk van a fogon, hogy a gyökérkezelés határát súrolja. Kereshetnénk hibásokat, de nincsenek, és nem is érdemes. Mert egyrészt a szülő nem nézegeti mindennap a gyerekei fogait (kivéve a fogászatban dolgozó elvetemült gárda), ha nézegeti is, honnan tudná, hogy maradó fog. A gyerkőc nem tudja ott jól mosni, még nem elég fejlett ehhez a csuklója. Rágni meg persze rág ott is, vagyis ételmaradék kerül oda, és ahol maradék van, ott baci, akarom mondani, fognyűvő manó is van. Minden egyes platformon, ahol tudom, hangsúlyozom, és a legelső, amit megnézek minden gyerkőcön, hogy kint van-e már, és milyen állapotban van. Hatos. Ezt jegyezze meg mindenki, ezt várjuk, vigyázunk rá.
Összefoglalva a legfontosabbak: mosni a szülőnek is 8 éves korig fluoridos gyerekfogkrémmel, legalább alvás előtt mindenképp, utána már semmit se egyen. Figyelni a maradó fogak megjelenését! És minél előbb megismerkedni a fogorvossal. Erre bővebb útmutatót a következőkben fogok írni, első körben csak annyit, hogy ne mondjuk, hogy „ne félj”. Egyrészt, mert pont ettől fognak, másrészt pedig nem kell. Együtt el tudjuk oszlatni a félelmeket, de csakis együtt sikerülhet, ahogy a kis fogacskák megóvása is.
Legutóbbi hozzászólások